Elektronikus fényképezőgépek

A ’80-as években, mikor a ma tömegtermékké vált digitális fényképezőgépek még a tervezőasztalon sem voltak, megjelent néhány film nélküli fényképezőgép. Magával a koncepcióval 1981 augusztusában lépett a közönség elé a Sony, mikor bemutatta still video (SV) camerának nevezett analóg elektronikus fényképezőgépét (Sony Mavica), pontosabban annak prototípusát. ¹ A gép az ugyanebben az évben megjelent 3,5″-os floppynál kisebb, 2″-os mágneslemezre rögzítette a felvételeket (ez a formátum a későbbiekben elterjedt a hasonló elektronikus fényképezőgépeknél, Video Floppy ² néven).

Ezután még hosszú évekig nem lehetett ilyen gépekhez hozzájutni, jóllehet a különböző gyártók prototípusai egymást követték. Az 1984-es olimpián egy Canon RC-701-es gép korai változatát használták arra, hogy a vele készült elektronikus fényképeket 30 percen belül Los Angelesből Japánba jutassák telefonvonalon keresztül. ³ Fontos megjegyezni, hogy ezek ugyan elektronikus, de analóg fényképek voltak. Ahhoz, hogy számítógéppel olvasható fájlt kapjunk belőlük, először digitális jelekké kell alakítani őket. Ezek a fényképezőgépek a mai digitális gépeknél közelebbi rokonságban állnak az akkor már piacon lévő, mágnesszalagra rögzítő videokamerákkal (annyi különbséggel, hogy ezek a still video camerák, ahogy nevükből is látszik, állóképek rögzítésére készültek). A képeket a TV képernyőjén lehetett megtekinteni, vagy a számítógépbe helyezett digitalizáló kártya segítségével digitális képfájlokká alakítani.

A ’80-as évek utolsó harmadára a már a piacon is elérhetőek voltak ezek a fényképezőgépek, elsőként a már fentebb említett Canon RC-701 1986-ban. Az ára meglehetősen borsos volt, maga a gép egy objektívvel 3000$ körüli áron mozgott, a teljes rendszer pedig 27000$-ba került (ez tartalmazott a gépen kívül egy felvevő/lejátszó egységet a Video Floppy-hoz, nyomtatót, laminálót és egy berendezést, amellyel telefonon keresztül továbbíthattuk a képeket). ⁴

A két évvel később, 1988-ban piacra került Canon RC-250 XapShot típusú gépet (amit Európában Canon ION-nak, Japában Q-PIC-nek neveztek) már akár 500$-ért megkaphattuk. Ez csak a gépvázat tartalmazta, egy floppyval, akkumulátorral és digitalizáló kártyával felszerelve már közel kétszer ennyibe került a csomag. Jelentős újítás, hogy ez a kamera már lejátszóként is működött, nem kellett külön berendezést vásárolni a képek TV-n való megjelenítéséhez. ⁵ A gép egy 1/2″-os, 200 ezer pixeles (0,2 MP) CCD ⁶ segítségével rögzítette a még mindig analóg jelet egy VF-50 típusú  Video Floppy-ra, lemezenként maximum 50-et. A képek felbontása így körül-belül 300 sor volt vízszintesen a TV képernyőjén. Egy 11mm-es f/2,8-as fényerejű objektívje volt (melyhez telekonvertert is csatlakoztathattunk), az ISO 100-as érzékenységű CCD-je előtt. Az RC-250 típus NTSC, míg az RC-251 PAL jelet továbbított a TV-nek, ez utóbbi Európában került forgalomba. ⁷

A számítógépes képfeldolgozás ekkor kevésbé volt még elterjedt, a néhány évvel később piacra dobott RC-260 prospektusa ⁸ és használati útmutatója ⁹ is inkább az analóg felhasználás előnyeire hívja fel a figyelmet. Az RC-260-hoz kapható volt filmadapter is, mellyel diáinkat, negatívjainkat fotózhattuk le és alakíthattuk analóg elektromos jelekké. A képek felbontása korlátozott volt ugyan, de megfelelő eszközzel fotókat is nyomtathattunk belőlük.

Az 1992-ben (vagy egyes források szerint 1991-ben ¹⁰) megjelent Canon RC-560 számos többletszolgáltatást nyújt az előző fényképezőgéphez képest. Ugyanolyan méretű, de 410 ezer pixel felbontású CCD-je 450 soros vítszintes felbontást tett lehetővé a TV képernyőjén. 3x-os átfogású zoom objektívje volt (4,5-5,6/8-24 mm, ami kisfilmre vonatkoztatva 43-130 mm-t jelent ¹¹), amihez nagylátószögű- és telekonvertert is lehetett kapni. Érdekesség, hogy arra is volt lehetőség, hogy a számítógéppel létrehozott digitális képeket analóg jelekké konvertáljuk és felmásoljuk a VF lemezre. Ezt lejátszva pl. prezentációt tarthattunk a TV képernyőjére kivetítve. A fényképezőgép analóg képeit pedig tiff vagy pict formátumú fájlként menthettük a számítógépre. ¹²

© Bor Balázs, 2013

English version:

In the ’80s when the digital cameras haven’t even been on the drawing board, a few non-film cameras were released. In August 1981, Sony stepped in front of the audience with the concept, when he presented still video (SV) camera called analog electronic camera (Sony Mavica), specifically its prototype. ¹³ The machine released in the same year is smaller than „3.5 floppy”, recorded the footage on a 2” magnet (this format is spread widely in the future like electronic cameras, as Video Floppy). ¹⁴

Then for many years it was not possible to obtain such machines, even though the prototypes of the different manufacturers followed each other. On the 1984 Olympics an early version of Canon RC-701 were used for trasfer the electronic photoes from Los Angeles to Japan within 30 minutes through phone line. ¹⁵ It is important to note that these were electronic, but analog photographs. In order to obtain a machine-readable file from them, first we must convert them into digital signals. These cameras are more related to incumbent cameras with magnetic tape recorder than today’s digital machines, (except that the still in video cameras, as their name shows, capture still photos). The images could be viewed on the TV screen or could be converted to digital video files with capture card inserted to the computer.

By the last third of the ’80s in 1986, these cameras were available on the market, firstly the above mentioned Canon RC-701. The price was quite hefty, the machine itself with the lens were around $ 3,000 , the entire system were $ 27000 (is contained a recorder/player unit for the video floppy disk, printer, laminator and an equipment for transfering images on phone line). ¹⁶

Two years later, in 1988, Canon RC-250 XapShot type camera were launched (in Europe it was called Canon ION, in Japan Q-PIC), it could be purchased for just $ 500. It only contained the frame, with one floppy, battery and installed capture card the price was nearly twice as much for the package. A significant innovation that this camera has also worked as a player, and it didn’t need to buy special equipment for the images showing on TVs. ¹⁷ The machine was recorded an analog signal with the help of a 1/2 „-inch, 200 thousand pixels CCD ¹⁸ (0.2 MP) to a VF-50 Video Floppy drive, maximum 50 per disc. The image resolution were approximately 300 lines horizontally on the TV screen. It had an 11mm f/2.8 aperture lens (to which a teleconverter could be joined) its sensor had a sensitivity of 100 ISO. The Model RC-250 sent NTSC, the RC-251 sent a PAL signal to the TV, the later went on sale in Europe. ¹⁹

At that time the computer image processing were less prevalent, the RC-260 User’s Guide ²⁰ and brochure ²¹ that were launched a few years later are also increasingly draws attention to the advantages of analog use. There was also available a film adapter for the RC-260, with we can picture our slides, negatives and transfer to analog electrical signals. The image resolution was limited, but with an adequate tool we can also print photos from them.

In 1992 (or 1991 according to some sources) ²² Canon RC-560 offers a number of additional services compared to the previous camera. The same size, but 410 thousand pixel resolution CCD has allowed 450 line resolution horizontally on the TV screen. It had 3x-range zoom lens (4.5-5.6 / 8-24 mm, which is 43-130 mm for 35mm film), ²³ with wide-angle and teleconverter. Interestingly, it was also possible that the computer-generated digital images were able to converted to analog signals and copy of VF drive. To slide this we could have a presentation projected on the TV screen. We could save the analog images of the camera in tiff or pict format on the computer. ²⁴

© Bor Balázs, 2013