Az 1930-as években több jelentős változás is végbement a fényképezés területén. Elterjedtek pl. a tekercsfilmek, köztük a 35mm-es (vagy más néven 135-ös) kisfilm. A kisebb méretű filmhez kisebb, könnyebb kamerát és rövidebb gyújtótávolságú objektívet lehetett tervezni. A tükörreflexes konstrukciók ebben az évtizedben még éppen csak kialakulóban voltak és közel sem lehetett őket olyan jól használni, mint mai utódaikat. Az élességállítás, illetve a képhatárok megállapításának egy másik módja azonban már olyan kiforrott volt ezekben az időkben, hogy az akkori megoldások többsége minimális változtatással még évtizedek múltán is visszaköszön egyes fényképezőgépekben.
A Zorki (Зоркий) 1948-tól készült 1-es és 2-es, a Leica II-höz nagyon hasonó változataiban. A képen lent az ’50-es évek közepétől gyártott Zorki-C látható, amely már szinronizált zárral rendelkezik, így örökvakut is csatlakoztathatunk hozzá. Az objektív cserélhető, a menetes foglalatban egy 3,5/50 mm-es Industar kapott helyet, ami az első Zorki-k egyikéből került át a gépbe és állítólag a német gyárak kifosztása után még az ő lencséiket építették bele (ezt az állítást az adott gép esetében nem ellenőriztem, de előfordult ilyen). Az objektívet használaton kívül a gépvázba lehet süllyeszteni, ami így akár egy kabátzsebben is elfér. Az élesség beállításához egy külön ablakba kell belenéznünk, ami nem mutatja a képhatárokat, csak az élességet tudjuk ezen keresztül beállítani két kép fedésbe hozásával. A vízszintesen lefutó vászonredőnyzár 1/25 és 1/500 másodperc közötti értékekre állítható be. A film betöltése a korai Leicákhoz hasonlóan kissé nehézkes: a gép alsó fedőlemezének eltávolítása után tehetjük meg. Cserébe masszívabb felépítést és a film precízebb pozicionálását kapjuk.Az élességállítás hatékony módját valósította meg az optikai elven működő távmérő. Ilyen távmérővel szerelt kamera volt az 1932-ben megjelent Leica II , vagy a Contax. Ezek a gépek a ’30-as években új utakat nyitottak a fényképezés előtt: a kisfilmes gépekkel gyorsan, kényelmesen lehetett dolgozni, a filmek fejlődésének köszönhetően megfelelő minőségű eredményt nyújtottak és addig nehezen megvalósítható felvételeket lehetett velük készíteni. A következőekben nem az említett két márka távmérős gépeit fogom megvizsgálni, hanem az azoknál jóval – mintegx húsz évvel – később megjelent, ám hozzájuk megszólalásig hasonlító, Szovjetunióban gyártott „megfelelőiket” (érdemes a hivatkozott weblapokon lévő képeket összehasonlítani az itteniekkel, hogy érzékelhessük a hasonlóságot).
A távmérős gépekkel teljesen más élmény fényképezni, mint a ma elterjedt tükörreflexes kamerákkal. A keresőben nincs lehetőség a kép élességi viszonyainak, mélységélességének megítélésére. A képhatárok jelzése az objektívek cseréjével bonyolult lehet (természetesen erre születtek megoldások, mint a keresőbe bevilágított keret, vagy a külső, vakupapucsra csúsztatható kereső), ezen belül is komoly problémát jelent a parallaxis eltérés, a kereső és az objektív optikai tengelye ugyanis egymáshoz képest el van tolva: ezeknek a problémáknak a megoldását az újabb Leica gépeknél érhetjük tetten, azonban így is vannak olyan területek (mint pl. a közelfelvétel, vagy a rendkívül hosszú gyújtótávolságú teleobjektívek használata), ahol elkerülhetetlen az objektív által nyújtott képeket szemlélni: ezért már a ’30-as években is készültek az objektív és a gépváz közé illeszthető tüköraknák a távmérős gépekhez – a történet végét ismerjük, a legtöbb területen győzött a tükörreflexes konstrukció. Természetesen a távmérős konstrukciónak is vannak technikai előnyei: nem sötétül el a keresőkép exponáláskor, finoman és halkan exponál a gép, az objektív mélyen benyúlhat a gépvázba, ami előnyös lehet pl. nagylátószőgű konstrukcióknál, valamint kisebb, kompaktabb fényképezőgépek építhetők így fel. Ugyan a mattüveg hiánya miatt kevésbé láthatjuk a végeredményt, de talán éppen ezért olyan érzése támad a fotósnak, akit már nem köt le annyira a kereső képe, hogy a távmérős gép használatával közelebb kerülhet a témához.A Kiev (КИЕВ) a Contax másolata volt. A képen látható Kiev 4-et 1957-től gyárották – látható tehát, hogy a Contax II-vel időtálló konstrukció született (ezeket már az 1936-ban megjelent, fénymérővel egybeépített Contax „inspirálta”). Egyik legfontosabb különbség a Leicához, illetve a Zorkihoz képest, hogy itt a távmérő egybe van építve a keresővel, így csak egy ablakba kell belenézni az élességállításhoz ill. a képhatárok megállapításához. A Contaxhoz hasonlóan a Kiev is különleges, függőleges lefutású fémredőnyzárral rendelkezik, a záridőket itt azonban nem lehet 1/25-nél rövidebbre állítani: ez a korlátozás okozhat kellemetlenséget hosszabb megvilágítási időt igénylő felvételeknél. A cserélhető objektívet itt bajonett rögzíti, a gépen 2/50 mm-es Jupiter-8M típusú normálobjektív kapott helyet. A távolságállítás egy külön erre a célra szolgáló fogazott kerék elforgatásával történik, a filmbetöltés a levehető hátlapnak köszönhetően kényelmes. A hasonló megoldások miatt a Kievet kényelmesebb használni úgyan, a Zorkij azonban kompaktabb felépítésű és jobb minőségű objektívjének köszönhetően a vele készült kép is élesebb, kontrasztosabb.
© Bor Balázs, 2013
